„Tűhegynyi lyukon át hatol be a fény” – nagyböjt VIII.

-Amikor meghal valaki, a lelke kimegy a testéből, és a sírba kerülő holttest már nem ugyanaz ami élő korában volt. -Nagyon furcsa a sírápoló halottkultusz, mert a földi élet rövidebb mint egy pillanat az örökélethez képest. -Ne egymás sírjára vigyünk virágot, hanem még életünkben legyünk egymáshoz jó szóval.

Nem kell ezt túlspilázni, ahol halál van, ott pintyőke-2 nincs, ahol pintyőke-2 van, ott halál nincs.

Én a következőképp értem, megpróbálom konkrét példán keresztül leírni. Volt egy idős férfi rokonom, elég indulatos, hisztis, aki mindenből problémát csinál. Egy ilyen embernél várható, hogy szörnyen hal meg. És tényleg, amikor kórházba került, cirkuszolt. Semmi nem tetszett, semmi nem volt jó. De aztán felfogta a helyzet jelentőségét, és meglepően nyugodtan és békésen halt meg. Rendkívül csodálkoztam ezen, mondjuk ő volt az egyetlen ember, akinek a halálánál jelen voltam, és tényleg megdöbbentem, hogy mennyire megbékélt a helyzettel, és mennyire nyugodt volt. A másik, amiről a szöveg nem szól, az a környezet reakciója, mert ahogyan egy meghaló ember lehet megbékélő vagy nyugtalan, úgy a környezete is, és most nem arra gondolok, hogy a gyász és a hiányérzet lesújtja őket, hanem az önsajnálatra, hogy mi lesz most ővele, a túlélővel. A Makra c. regény vége felé, a temetés leírásánál van szó arról, hogy a feleség hisztizik, hogy mi lesz most már ővele, és hogy őrá mennyire nem volt tekintettel a férje (aki ugyebár a regényben öngyilkos lett). Daróczi Dávid és Erőss Zsolt anyjára is emlékszem, készítettek velük riportot a fiuk halála után, és mindkét mama leginkább azzal foglalkozott, hogy mi lesz most már ővelük. Ismertem egy idős nőt, a férje halála után rohant a halottidézőhöz és gyakorlatilag kiköltözött a temetőbe. A macskáit is ott etette, és a mentő is onnan vitte el, amikor végül ő is meghalt. Nem tudott túllépni a férje halálán, képtelen volt összeszedni magát, de a gyásza nem a férjéről szólt, hanem a saját mélységes önsajnálatáról. Ezért is találó Feldmár András könyvének címe: "Van-e élet a halál előtt?" Hasonlót lehet megfigyelni egy értékhiányos, gyászos állapotban, mondjuk egy elvesztett forradalom vagy elvesztett választás után. Ki hogyan dolgozza fel. Az egyik magatartás a veszteségbe való beletörődés: "Jó, hát akkor itt fogunk élni." https://www.youtube.com/watch?v=TMFoi72RRZg A másikat most is lehet látni, választás után. A fentiek nem a konkrét fizikai állapotról vagy objektíven létező problémákról szólnak, mert az nyilván erősen befolyásol. De ugyanarra a szituációra két ember másképp reagál, az egyik könnyebben viseli ugyanazt az akadályt, a másik nehezebben.

Megvettem a könyvet, nagyon értékes, őszinte és finom öniróniával átszőtt. Akit megérint a halál vagy a gondolat, annak feltétlen ajánlom